Kezdd azzal álmaid állásának megtalálását, hogy kiiktatod az alapvető álláskeresési hibákat!
7 álláskeresési hiba tanulmány + mentális felkészítés + AJÁNDÉKOK!
Állást keresel?
Szeretnél előre jutni a ranglétrán?
Keresed a helyed a munkaerő piacon, de nem találod?
Új munkahelyre vágysz? Karriert építenél?
Töltsd le "7 álláskeresési baki" tanulmányunkat, és mellé megkapod A siker 42 titka című tanulmányt, plusz három héten keresztül kiképzünk az álláskeresés rejtelmeiről úgy, hogy garantáltan megváltoznak az eddigi nézeteid az álláskeresésről, a karrierépítésről, de még magáról a munkáról is!
VIGYÁZAT! Gondolkodásmód formáló anyagok, csak azoknak javasolt letölteni, akik szeretnek gondolkodni!

Mit mondanak azok, akik már olvasták a 7 álláskeresési baki című tanulmányt?
"Nagyon tetszik, hogy nem a szokásos "ezt írd bele az önéletrajzodba" és az "így nézzen ki az önéletrajzod" módszerrel foglalkozol, hanem a dolog mélyére segítesz lelátni. Számomra nagyon nagy tanulság volt az, hogy megalkuvás helyett sokkal inkább kell az álmaimra koncentrálnom, mint eddig tettem." (Erika Hódmezővásárhelyről)
"Féltem, hogy milyen rizsával fogsz fárasztani, mert amiket eddig olvastam a neten a karrierépítésről, azokat akár én is meg tudtam volna írni :). De ez a tanulmány minden szempontból új volt számomra, még a barátnőmnek is elküldtem, hogy ő is okuljon velem együtt. A legjobban az tetszett, hogy olyan szemléletes, életszerű példákkal magyarázol, mintha itt ültünk volna egymással szemben egy kávé fölött, és barátian beszélgettünk volna." (István, Budapest)
"Mindig abban a hitben éltem, hogy semmit nem érek, mert nem lettem orvos, mint a szüleim, nem gyógyítok, nem mentem meg az emberek életét mint Ők. Ehelyett adminisztratív munkát végzek, és szeretem is ezt csinálni, bár sosem lesz a nevem előtt az, hogy Dr. A tanulmányt olvasva rádöbbentem, hogy a lehető legjobb helyen vagyok, mert azt csinálom, amit szeretek, és az én utam ez, nem a gyógyítás. Én folyamatokat gyógyítok, nem embereket! A segítségeddel már látom magam előtt a jövőmet is, mert végre tudom, hogy ezen az úton kell rendületlenül haladnom tovább, mert ebben vagyok kiváló, és ezt élvezem igazán. Köszönöm! (Éva, Győr)
"Én csak egyet tudok mondani: ezerszer jobb vagy, mint Brian Tracy!" (Lali, Pécs)
Szeretnél új állást, de kilátástalannak érzed a helyzeted?
Szeretnél több elismertséget, magasabb fizetést, karriert, de mindig hiányzik hozzá valami, amikor pedig végre célba érnél, valaki más szerzi meg előled álmaid állását?
Nincs munkád, és szeretnél végre olyan munkahelyet, ahol nem éhbérért dolgoztatnak?
Nem jött be a vállalkozási ötleted, és visszamennél dolgozni, de a vállalkozói szabadság után már nem elégednél meg akármivel?
Szeretsz
dolgozni, de utálod, ha nem ÚGY
végezheted a munkád, ahogyan te szereted?
Munkát szeretnél, de olyat, amit szeretsz is?
Üdv az álláskeresők több milliós klubjában!
Általános
tévhit az, hogy a regisztrált
álláskeresők és
munkanélküliek keresnek csak munkát,
ráadásul az ő számukat gyakran
kozmetikázzák is, alig
néhány százezerre...
Az igazság az, hogy Magyarország az
álláskeresők országa.
Bár mindenkinek más a
motivációja az
állásváltára, de nemcsak
azok keresnek munkát, akiknek nincs, hanem azok is, akiknek
van! Így több milliós tömegről
beszélhetünk.
Előbb-utóbb Te is be fogsz kerülni ebbe a körbe, vagy önszántadból - belső motivációból -, vagy pedig külső kényszerítő körülmények által. Akárhogyan is legyen, most jó helyen vagy!
Lássuk, mit tudok neked mutatni, amit eddig még nem tudtál az álláskeresésről, vagy rosszul tudtad!
A 7
álláskeresési baki
című tanulmányban összeszedtem
számodra azokat az alapvető hibákat, amiket nem
a gyakorlatban követsz el törvényszerűen,
hanem a FEJEDBEN. Nem azért, mert buta vagy,
hanem azért, mert nem látod az
összefüggéseket és a
törvényszerűségeket, mert eddig
egyszerűen nem erre kondícionálták az
agyad. Ez nem hiba, ez emberi sajátosság,
úgy is mondhatnám, hogy pici
hiányosság, de könnyedén
fejleszthető már azzal is, ha valaki
rávilágít az
összefüggésekre.
Ebben a tanulmányban összefüggéseket és magyarázatokat találsz arról, hogyan állnak az álláskereséshez és a megfelelő munkahely megtalálásához azok, akiknek rendre sikerül!
Töltsd le még ma, hiszen lehet, hogy holnap már a gyakorlatban kell használnod!
AJÁNDÉKOK, ha letöltöd a tanulmányt!
Ajándék
1. - A siker 42 titka
Gondolkodásmód tanácsadóként, bármilyen szakterülettel is foglalkoztam, alapvető téma volt a SIKER kérdésköre. Sokan hiszik azt, hogy a siker 1-2 tényezőn áll vagy bukik, de igazság szerint milliónyi a sikertényezők száma, még olyan egyszerű témákban is, hogy "mit vegyek fel holnap?".
Ezért összegyűjtöttem az általam ismert összes, gyakorlatban használható sikertényezőt - szám szerint 67-et -, és ezek közül a leggyakorlatiasabb 42-t összerendeztem A siker 42 titka című tanulmányba. Ezen tanulmány alapján szoktak megkeresni a tévéktől, rádióktól, magazinoktól, mert ez egy egyedülálló anyag, amit azonnal megkapsz a regisztráció után, a 7 álláskeresési baki című tanulmány mellé.
Lesz mit olvasnod a következő napokban, azt garantálom!
Ajándék 2. - Mentális felkészítés álláskeres�knek
Ami
nem fért bele a tanulmányba, és ami
nem férhet egyszerre a fejedbe...
Számtalan online
tanfolyamom és a több, mint 25ezer
olvasóm - különböző
témakörökben - levelei alapján
látom, hogy egyszerre minden hasznos
információt nem lehet befogadni.
Ha mindent egyben
rádzúdítanék, az
írásaim 10%-a sem hasznosulna, mert nem
érvényesülne az
összefüggések elve.
Ezért külön levelekben kapod az álláskereséshez, az álommunkahelyed megtalálásához szükséges összes fontos információt a következő 3 hétben, hogy a végére egy komplex rendszered legyen a puszta információk helyett.
A tudást már ma elkezdheted használni, de gondolom, megérted, hogy működő rendszerszemléletet csak hosszabb folyamat végén tudok átadni :).
Jelentkezz még ma, mert akár már holnap szükséged lehet a gyakorlati megvalósításra! (Remélhetőleg belső motivációból, de ha külső kényszerítő erők által, akkor az sem fog gondot okozni!)
Ne vesztegesd az időd, találkozzunk a sikeres oldalon a regisztrációd után! :)
Vidi Rita
Gondolkodásmód tanácsadó,
siker coach
